Barion Pixel

Szilikonos emlőprotézisek

Szaküzletünk már több mint 12 éves tapasztalattal rendelkezik szilikonos emlőpótlások és melltartók kiszolgálásában, a Vásárlók által gyakran feltett kérdések megválaszolásával szeretnénk Önt segíteni abban, hogyan válassza ki a megfelelő modellt/modelleket.

Van lehetőségem próbára?

Eddigi tevékenységünk során úgy tapasztaltuk, hogy a későbbi kényelmes viselés és megelégedettség alapvetően a megfelelő, jól illeszkedő modellek kiválasztásával kezdődik. Ehhez kellő idő és nyugodt körülmény szükséges és természetesen próba.

Melyik lesz számomra a legmegfelelőbb?

Szakképzett, gyakorlott gyógyászati segédeszköz forgalmazó jelenléte és tudása elengedhetetlen a kényelmes modell kiválasztásához, aki méretvétel alapján képes meghatározni az Ön alapvető méreteit, ez alapján pedig tud segíteni a legjobban illeszkedő modell/modellek kiválasztásában, hiszen ismeri azok formáit, típusait, anyagösszetételét.

WEBSHOP

Csak katalógusból választhatok?

Nagyon fontos, hogy olyan üzletben vásároljon, ahol széles termékpalettából tud válogatni. Bár a támogatással igénybe vehető modellek száma korlátozott és viszonylag ritkán vannak új modellek, ezt kiküszöbölvén nem csak egy, hanem több gyártó termékeiből válogattuk össze készletünket.

Eddigi tapasztalataink alapján nem javasoljuk a katalógusból történő rendelést, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy adott személynek az megfelelő lesz. Nem mindegy, milyen az anyag összetétele, mennyire rugalmas, milyen a vállpántok kidolgozása (szélesebb, párnázott vagy vékony gumiszerű), kosárméret, gyakran pedig több hetet kell várni egy-egy katalógusbeli termékre.

Milyen gyakran válthatok ki vényre szilikonos pótlást vagy melltartót?

Az egészségbiztosító alapvetően évente 1x engedélyezi 1 db emlőprotézis és 2 db melltartó támogatással történő vásárlását. Ettől csupán akkor lehet eltérni, ha az illetőnél adott esetben jelentősebb testsúly növekedés/csökkenés észlelhető, hiszen érthető okokból a korábban kiválasztott modellek már nem megfelelőek számára. Ilyenkor lehetőség van 1 éven belül ismételten felíratni őket, azonban az újabb vényre a felíró orvosnak fel kell tüntetni az „állapotváltozás” kifejezést.

Fenti tájékoztatónk célja, hogy alapvető információkkal rendelkezzenek mindazok, akiket érint, mindegy, hogy üzletünkben vagy az ország más területén is történik meg a vásárlás.

Ha Ön a NatúrPont munkatársaival közösen szeretné kiválasztani a szükséges modelleket, célszerű időpontot kérni próba végett, amelyre alapvetően H-P 9-15 óra között biztosítunk lehetőséget.

Várjuk szeretettel üzletünkben!

Kapcsolat