RÓLUNK

Segítünk megóvni egészségét

TÁM-PONT-ból NATÚRPONT

Cégünk 2008. óta foglalkozik gyógyászati segédeszközök kiskereskedelmével. Eredeti elképzeléseinknek megfelelően leginkább TB támogatott kötszerek és kompressziós harisnyák értékesítését végeztük tekintettel arra, hogy üzletünket a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika épületében nyitottuk meg TÁM-PONT gyógyászati szaküzlet névvel.
Az évek során kínálatunk – ha csak szerény mértékben is -, de gyógyászati parókákkal, emlőműtöttek ellátásához szükséges szilikonos pótlásokkal és melltartókkal bővítettük.

Ismerje meg üzletünket

Szaküzlet Önre tervezve

2012. nyarán új helyre költözött üzletünk, ami sok új lehetőséget teremtett. 20 m2 üzlettér helyett 33 m2-rel gazdálkodhattunk. Külön próbahelyiséget alakítottunk ki, így már komfortosabb körülmények között, szélesebb kínálattal tudjuk megoldani a parókák, emlőpótló protézisek, melltartók próbáját.
A vevőkör igényeihez igazodva 2017-ben jelentős átalakuláson esett át üzletünk, hiszen a gyógyászati termékek mellett gyógy- és bio teákkal, étrendkiegészítőkkel bővültünk. A változással üzletünk teljesen új berendezést kapott. Falakat nyitott polcrendszerrel láttuk el, továbbá gondolákat szereztünk be megkönnyítve ezzel vásárlóinknak a termékekhez való hozzáférést, az önkiszolgálás lehetőségét.
Így lettünk mára Natúr Pont gyógyászati és gyógynövény szaküzlet.

Webshop

Vélemények ügyfelektől

„Nemrég fedeztem az üzletet, korábban máshol vásároltam meg a számomra szükséges bio- és reform élelmiszereket. Nekem legjobban a gluténmentes keksz választékuk és édesítőszeres csokoládé kínálatuk tetszik.„

H. Hajnalka

„Hobbi sportolóként nagy hangsúlyt fektetek a megfelelő mennyiségű és minőségű testmozgásra, fontosnak tartom bizonyos vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek fogyasztását is. Jó, hogy találtam egy helyet, ahol ezeket egy helyen megkapom.”

T. József

„Rendszeres fogyasztója vagyok a Györgyteáknak, amiért korábban Budapestre kellett mennem vagy internetről rendelni. Örülök, hogy már itt Szegeden is van egy hely, ahol számos Györgytea kapható, ha pedig éppen nincs valamelyikből, akkor szólnak amikor érkezik :)”

J. Gabriella

Egészségpénztárak, akikkel szerződésben állunk